Friss hírek 2017.09.30

Győzelemmel folytattuk!

Szeptember 30-án, szombaton a Palota RSC U21 korosztályos csapata ellen lépett pályára a Közgáz. Kissé megilletődve kezdte a vendég a mérkőzést, mert a játszma közepéig nagy külöbséggel vezetett a hazai gárda. Ezután néhány bosszantó hiba, és szorosabbá tette a játszma végét a Közgáz. A vége 25:20. Áthúzódótt a következő játszmára a vendégek lendülete és 23:21 állásig végig vezettek is, de ekkor a hazaiak lelkes mezőnyjátéka és két ász nyitás megpecsélte a játszma sorsát 25:23 a Közgáznak. A negyedik játszma hasonlóan alakult mint a második. Hatalmas küzdelem, látványos labdamenetek, és szoros végjáték. A vendégek „foggal –körömmel” küzdöttek, játszma labdáig jutottak. A Közgáz nem adta meg magát, kiegyenlített, már meccslabdája volt, de végül nem tudott élni a lehetőséggel, mert 25:24-s vezetésnél hibázott, és ezzel felkínálta a Palotának a nyerés lehetőségét. Ők éltek is vele, 25:27 a vége. Ezzel azonban mintha ellőtték volna az összes puskaport, mert tíz pontnál is nagyobb különbség alakult ki a Közgáz javára a negyedik játszma elején. A hazaiak kihasználták a lékektani előnyt, és 25:13 arányban megnyerték a játszmát, és ezzel a mérkőzést is.

A Közgáz csapatának játékos kerete alaposan átalakult a tavasz óta. Az első két fordulóban már öt NB II felnőtt újoncot avattak, ami a saját utánpótlás-nevelésüket dícséri!

Eredmények:

Közgáz SC – Palota RSC 3:1 (20, 23, -25, 13)

Közgáz: Kemenczei Fanni, Ruppl, Bartók, Kemenczei Flóra, Varga, Meszleny cserék: Polgár, Csombordi, Kreisz, Máté, Szeicz, Ruff jók: az egész csapat

 

A következő bajnoki mérkőzés október 7-én, szombaton 16.00-kor lesz a Városmajorban (XII: Szamos u. 2.), MTK Budapest – Közgáz.