Edzőtábor - pipa!
Túl vagyunk rajta!
Hát igen! Megcsináltuk! Augusztus 15-én délelőtt érkeztünk meg Agárdra, a Velencei-tavi vizi Sportiskola tóparti létesítményébe, az idei edzőtáborunkba mind a negyvenöten. A jelentős felújításoknak köszönhetően a sportszálló és környező terület megújult. Szép lett a strand, és még egy strandröpi pálya is került a part mellé. A régi épület helyett egy gyönyörű szálloda, korai fejlesztő központ, és mozgásában korlátozottaknak is alkalmas komplexum épült meg. Ennek része a sportcsarnok is. Itt edzettünk egész héten. A mi szállásunk a sporttelep másik végén, és kissé retro feeling jellegű volt. De annak is meg van a maga varázsa, ha egy-egy korosztályos csapat egy szobában lakik, mondjuk tizen. Még ágyat is átvittünk, hogy mindenki elférjen. A biztos jele, hogy itt szálltunk meg, a szobák elé kirakott edzőcipőink voltak. Az étkezés a szálloda éttermében volt, kultúrált körülmények között. Negyvenegynéhány sportoló amíg megkapja az ebédjét, az sem egy rövid idő. Finomat főztek nekünk, kaptunk repetát is, ha kértünk. Leginkább a bundás kenyér volt a sláger. Van aki az elmúlt fél évben nem evett annyit belőle, mint most.
Néhány szót az elvégzett munkáról! A hat nap alatt 17 edzésen futottunk, ugrottunk, dobtunk, ütöttünk, létráztunk, cipeltük a másikat, emelgettük a súlyokat, cibáltuk a gumiköteleket, kerülgettük a bójákat, püföltük a labdákat. És persze izzatunk, nyújtottunk, szenvedtünk, fájt a lábunk, a hátunk, a kezünk. Annyi "tape" szalagot használtunk el, hogy volt aki úgy nézett ki mint egy papagáj. Na meg persze sokat nevettünk, fürödtünk a tóban, strandröpiztünk (már akinek volt ehhez ereje), esténként kerestük egymás között, hogy ki a „gyilkos”, na és persze volt aki lépten - nyomon „csavarokat talált”. Megünnepeltünk egy nagykorúsági szülinapot, és naponta legalább négy liter folyadék csúszott le a torkunkon. Majdnem tíz kilométer lett a végére a reggelenként lefutott, összes táv hossza. Napi három edzés azért kemény! DE KIBÍRTUK! Így nagy betűvel! Le a kalappal magunk előtt. Meg az edzőink előtt, hogy ezt velünk elvégeztették.
Köszönjük Fanninak, Timinek, és Laci bácsinak, hogy volt türelmük, erejük, kitartásuk hozzánk!
Hajrá Közgáz!
A táborról készült fotókat a galériában lehet megtekinteni.
kozgazvolley